Az akadémia közleménye emlékeztet arra, hogy az idei verseny során különösen fontos elvárás a nemzeti karakter megjelenítése a tál és a tányér témájában. Mint írják, Széll Tamás és csapata ezt a magyar gasztronómiai kultúra egyik tradicionális eleme, a savanyítás jelentős használatával, illetve a magyar erdő hangulatának és alapanyagainak beemelésével kívánta érvényre juttatni, amit maradéktalanul sikerült is megvalósítania.

Ennek megfelelően került a Gyökerek és levelek alatt elnevezésű vegán témába többek között tokaji bor, tokaji ecet, tökmag, savanyított erdei medvehagyma, zeller, magyar szarvasgomba és paprika, míg a Magyar téli erdő fantázianevű húskompozícióba tokaji furmint és aszú, mangalicasonka és -szalonna, kacsamáj és savanyított gyökérzöldségek.

Az első versenynapot követően mind a tálalást és a gasztronómiai kiválóságot pontozó kóstoló zsűri, mind a versenykonyhában végzett munka tisztaságát, fenntarthatóságát és higiéniáját értékelő konyhai zsűri döntött a pontszámokról, ezeket azonban csak a szerdai, második versenynapot követően, a végső eredményhirdetés alkalmával ismerheti meg a közönség.

A magyar csapatot minden eddiginél népesebb, több mint 300 fős szurkolói csapat kísérte el Lyonba.

Széll Tamásék szereplését a 2016-os kontinensdöntőn aratott győzelem miatt felfokozott várakozás övezi, de a magyar gasztronómia iránt is megnövekedett az érdeklődés. A versenynek otthont adó nemzetközi gasztronómiai vásár, a SIRHA területén felállított magyar standnál folyamatos volt az érdeklődés, itt a magyar borok mellett a magyar alapanyagokból készített fogásokat is kóstolhattak a látogatók - közölte a Magyar Bocuse d'Or Akadémia.

Bíró Lajos, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia alapító elnöke a Duna televízió keddi műsorában a közmédia helyszíni tudósítójának hangsúlyozta: Magyarország immár bekerült a nemzetközi gasztronómia "vérkeringésébe". A séf emlékeztetett arra, hogy az akadémia a világ legnevesebb szakácsversenye kapcsán nyolc éve kezdte el azt a munkát, amelynek eredményeképpen most "eljutottak a csúcsra".

Bíró Lajos szerint jelenleg kétféle gasztronómia létezik Magyarországon, és a Magyar Bocuse d'Or Akadémia által képviselt gasztronómia célja a minőségi turizmust célba venni.

Csapody Balázs, a magyar csapat tagja, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia alelnöke a közmédia tudósítójának a helyszínen arról beszélt, hogy a gasztronómiai világ számára a Bocuse d'Or hatalmas kihívást jelent, "olyan mint a szakág Forma 1-e". A világdöntő versenyzői rendkívül hosszan készülnek a megmérettetésre, "sok technikai javítás van, akárcsak az élsportban" - fogalmazott az M1 aktuális csatornán sugárzott riportban.

A Bocuse d'Or komoly csapatmunkát igényel: a versenyzők minden mozdulatot, minden momentumot másodperc pontosan begyakorolnak, nem véletlen, hogy Széll Tamás és csapata késő nyár óta erre az öt és fél órára készült. A rendelkezésre álló idő a csapatok szemszögéből nem számít soknak, és nincs benne egyetlen perc üresjárat sem.

Széll Tamás a közmédia tudósítójának azt mondta, nem örül, hogy a világdöntő első napján kellett a konyhába lépnie, mert szerdán még versenybe száll a második nap tizenkét döntőse. A magyar csapat mégis nagyon nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak és mosolygósnak tűnt, és jó hangulatban készítette a különleges fogásokat.

A budapesti Hold utcai piacon szurkolói központ nyílt, ahol folyamatos közvetítést láthatnak az érdeklődők. A piac szerdai hosszított nyitva tartása lehetővé teszi, hogy aznap 18 órakor az eredményhirdetést is közvetítsék, szombaton pedig egy záróeseményt is tartanak, amelyen Széll Tamás és csapata is megjelenik.

 

(Forrás:iranyakonyha.hu, mti/Fotó:mti)