Olajon megpirítom az apróra vágott hagymát, sózom, borsozom, majd beleteszem az apróra felkockázott cukkinit. Majorannával és őrölt köménnyel fűszerezem. Félreteszem. Jöhet az isteni és nagyon egyszerű paradicsom szósz: szintén hagymát dinsztelek, beleteszem a felkockázott paradicsomot. A héját nem fontos leszedni, mivel a mixeléskor úgyis eltűnik. Sózom, borsozom, beleteszem a fokhagymát. Jól összeforralom, majd botmixerrel krémes szószt készítek, és szintén félreteszem.

Egy hőálló tálba elkezdem a rétegezést. Először paradicsom szószt öntök bele, erre jön egy réteg lasagne, ráteszem a hagymás cukkinit, egy kis paradicsomszószt. Újra tészta, megint cukkini és paradicsomszósz következik, erre jöhet az utolsó réteg tészta. Célszerű egy kicsi szószt a tetejére is tenni. A mozzarellát tépkedve vagy karikázva, illetve a trappista sajtot reszelve a tetejére teszem. Forró sütőben lefóliázva addig sütöm, amíg a tészta megpuhul, ekkor leveszem a fóliát, és egy kicsit megpirítom a sajtot rajta. A sütőben hagyom egy kicsit hűlni, majd kockára vágva tálalom. Jó étvágyat hozzá!

Hozzávalók

 

2 gerezd fokhagyma

1 kg paradicsom

1 fej vöröshagyma

4 db cukkini

1 csipet só

1 csipet bors

1 csipet majoranna

1 csipet őrölt kömény

3 ek étolaj

1 fej fokhagyma

1 csomag lasagne tészta

10 dkg mozzarella

10 dkg sajt (trappista)

(Forrás:iranyakonyha.hu, tesco.hu /Fotó: psicore.wordpress.com)