Hetek óta izgatottan vártuk sokakkal együtt, hogy végre kihirdessék, melyik süteménykülönlegesség nyerte el az ország tortája címet. A három döntős országtortaközül a neves szakmai zsűri Szó Gellért Őrség Zöld Aranya remekművét választotta.

Íme, 2016 ország tortája

Rekordszámú, 43 pályázat érkezett idén felhívásra, a győztes torta pedig nem csak színeiben szimbolizálja Magyarországot, de összetételében is innovatív, a tökmag háromszor is megjelenik benne.

A salgótarjáni cukrász, Szó Gellért tavalyi sikere után mondhatni megvédte címét, hiszen 2015-ben az általa megálmodott Pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamelltorta nyerte el az ország tortája címet.

A 2016-os győztes ország tortája tökmagolajjal és mandulaliszttel készült tésztája csodálatos ízkombinációt alkot a málnazselével, a fehér csokoládés ganache-sal, valamint a hántolt ostya és tökmag praliné felhasználásával kialakított ropogós réteggel. A különböző textúrák a tökmagolajos tükörzselével fedve izgalmas gasztronómiai élményben részesítik a torta kóstolóját. Mi már alig várjuk, hogy beleharaphassunk!

Az ország tortákat augusztus 20-án az Ízek utcájában és az ország több cukrászdájában tudjátok megkóstolni. A recepteket az ünnepet követően teszik közzé. Mi sem maradunk le róla!

iranyakonyha.hu/mti