ARCHÍVUM

MINDEN IDŐK LEGJOBB ÉVE VOLT 2016 A TURIZMUSBAN

Rekordévet zárt tavaly a magyar turizmus, az idegenforgalom minden idők legjobb évét könyvelhette el 2016-ban, és idén is hasonló eredményekre számítanak az ágazatban, miután 2017 a sportturizmus éve lesz - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

A LEGJOBB BOROK TESTKÖZELBŐL

Ismét a Millenáris park B csarnokában rendezik meg a Borjour Magnumot: az ország legnagyobb borkóstolóján 200 pincészet mutatja be több mint 600 borát szombaton.

VINCE BUDAPEST WINE SHOW -

A nemzetközi borvilág számos kiemelkedő alakját hozza el mesterkurzusok előadóiként a 8. VinCE Budapest Wine Show, amelynek sétáló kóstolóján 160 válogatott kiállító több mint ezer borát ismerhetik meg a látogatók március 17. és 19. között a Corinthia Budapest Hotelben.

ÁPRILIS KÖZEPÉIG LEHET NEVEZNI A KÖZÉTKEZTETÉSI SZAKÁCSVERSENYRE

Április 18-ig fogadja a nevezéseket a Közétkeztetési Szakácsverseny 2017-2018 versenyre a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV).