ARCHÍVUM

BOCUSE D'OR - SZÉLL TAMÁS BIZAKODVA VÁRJA A SZERDAI EREDMÉNYHIRDETÉST

A Széll Tamás vezette magyar csapatnak sikerült mindent a tervek szerint végrehajtania a Bocuse d'Or szakácsverseny lyoni világdöntőjének első, keddi napján, ennek megfelelően bizakodva várják a szerdai eredményhirdetést - közölte az MTI-vel kedden a Magyar Bocuse d'Or Akadémia.

KIHIRDETTÉK A SUPER 12 - MAGYAR BOR NAGYDÍJ ELSŐ GYŐZTESEIT

A Magyar Borszakírók Köre által első alkalommal meghirdetett Super 12 elnevezésű meghívásos borversenyén a Magyar Bor Nagydíját a Szent Tamás szőlőbirtok és pincészet Szent Tamás furmint 2013-as évjáratú fehérbora, illetve a Thummerer Pince Egri bikavér grand superior 2012-es vörösbora nyerte el 12-12 fehér- és vörösbor közül - jelentették be a szervezők kedden Debrecenben, a Déri Múzeumban tartott sajtótájékoztatón.

BOCUSE D'OR - A MAGYAR CSAPAT KEDDEN FŐZ A LYONI DÖNTŐN

A döntős csapatok, köztük Széll Tamás és a magyar csapat piaci bevásárlásával vette kezdetét hétfőn a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny lyoni döntője. A magyar csapat az első tizenkettes csoportban, kedden főz a döntőn, amelyet interneten is követhetnek a szurkolók és az érdeklődők.

A SÁPPUSZTAI PÁLINKAFŐZDE MÁLNAPÁLINKÁJA NYERT A QUINTESSENCE PÁLINKAVERSENYEN

Sáppusztai Pálinkafőzde málnapálinkája kapta a társadalmi zsűri közönségdíját pénteken az Ongai Kulturális Egyesület által szervezett nyolcadik Quintessence pálinka- és párlatversenyen, amelyre még Kínából is érkezett nevezés.

BOCUSE D'OR - A KEDDI LYONI DÖNTŐT INTERNETEN IS LEHET KÖVETNI

A Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny keddi lyoni döntőjét interneten is követhetik, akik nem utaznak ki szurkolni, a budapesti Hold utcai piac szurkolói központ lesz, ahol kivetítő előtt is szoríthatnak az Európa-bajnok magyar csapat sikeréért - mondta el az m1 aktuális csatornán és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke.

TÉSZTA-CSODA

A tésztaételeket szinte mindenki szereti. Gondot csak az okozhat, ha valamilyen allergiánk van, ám a durumlisztből készült tésztákat még a tej-tojás allergiások is ehetik. A mostani recept sajnos nem nekik szól, ugyanis kétfajta sajt is kell hozzá, ugyanakkor manapság már a növényi sajtok is megtalálhatóak a boltok polcain. Mindenesetre ez a mostani recept azoknak szól igazán, akik a brie és a gorgonzola sajt szerelmesei.